Párlatkészítés
A SZABAD PÁRLATKÉSZÍTÉS JOGI ALAPJAI
Az új kormány újraszabályozta a „házi pálinkafőzést”, melynek leglátványosabb eleme, hogy a bérfőzés mellett megjelent a magánfőzés is. A változásokat az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló a 2010. évi XC. törvény VIII. fejezete (PDF) tartalmazza, amely a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvényt módosítja.
A rendelkezés alapján adómentes a magánfőzésben a magánfőző által évente legfeljebb 50 liter mennyiségben előállított párlat, feltéve, hogy az a háztartásában való személyes fogyasztásra szolgál.
A „pálinka” elvezés helyett valamennyi jogszabályban „párlat” elnevezés jelenik meg. Ennek megfelelően a 2008 évi LXIII. Törvény is megváltozott: a 13.§-ban a „pálinka” megnevezés párlat és magánfőzésekben előállított párlatra változott, illetve a 15. § (2) bekezdésben a pálinka és törkölypálinka előállítói közé nem értendő bele a bérfőzető és a magánfőző.
Amennyiben valakinek kifőzni való hullott gyümölcse van, de nem rendelkezik lepárló berendezéssel, azt a szeszfőzdében 50 literig adómentesen lefőzetheti. Természetesen az e fölötti mennyiségre a régi szabályok és adótételek vonatkoznak.
A fenti törvény – mindenki számára érthető – magyarázata olvasható az Önadózó c. folyóirat 2010/09 számának 35-36. oldalán (PDF)

